Hír beküldése: hirbekuldes@karitasz.vaciegyhazmegye.hu
Váchartyáni Karitásztábor 2015. Július 13. |
Részletek >> |
A Váci Szent Anna Karitászcsoport nyári tábora 2015. Július 13. ![]() Beszámolóként a táborban segítő önkéntes naplójából idézünk: Egy Önkéntes naplójából…… 2015.07.06. hétfő Megkezdődött a táborozás. A gyerekek szüleikkel – akik az egészségügyi nyilatkozatokat és elérhetőségeiket leadva – érkeztek a váci Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény azaz köznapi nyelven ismert „siketek iskolája” sportpályájára. Reggeliig ismerkedtek, majd közös ima és a kifli, sajt, kakaó, csokigolyó elfogyasztása után a régi és új „táborlakók” bemutatkozása egymásnak és a tábor önkénteseinek elkezdődött. |
Részletek >> |
Köszönet az Abonyi Karitászcsoportnak 2015. Július 10. ![]() Bácskai Józsefné, a cég ügyvezető igazgatója az oklevél és az összeg átvételekor elmondta, hogy a felajánlott adományból egészségügyi berendezéseket fognak vásárolni. A Kostyán Andor Rendelőintézetben működő Sanamed Nonprofit Kft. részéről Bácskai Józsefné júniusban köszönőlevelet küldött a Karitász számára, melyben háláját fejezte ki a nagyvonalú adományért. A levélben tájékoztatta a csoport tagjait arról, hogy milyen készülékeket sikerült vásárolniuk a betegek minél színvonalasabb ellátása érdekében, így többek között gégetükröket, orrterpesztőket, 24 órás vérnyomásmérő készüléket, vércukorszintmérőt. A Karitász abonyi csoportja ismét megköszöni mindazok támogatását, akik bármilyen módon hozzájárultak, hogy ilyen szép összeggel tudtak hozzájárulni a Sanamed Nonprofit Kft. Abonyban végzett jobb betegellátásához. |
Részletek >> |
Dunaharaszti karitásztábor 2015. 2015. Július 10. ![]() A Váci Egyházmegye területén Abony, Csömör, Diósjenő, Dabas, Drégelypalánk, Dunaharaszti, Felsőgöd, Inárcs, Kakucs, Kartal, Pásztó, Rákócziújfalu, Rétság, Szendehely, Szolnok, Sződ, Sződliget, Váchartyán, Valkó, Zagyvarékas és a két váci karitászcsoport szervez nyári gyermek táborokat. A Dunaharaszti Karitászcsoport július 6-10-ig tartó táborában 110 gyermek vett részt. |
Részletek >> |
A Szendehelyi Karitászcsoport gyermektábora 2015. Július 6. ![]() A Plébánia udvarán és a közösségi házban várták programjaikkal a gyermekeket. A rászoruló családok gyermekei ingyen vehettek részt a táborban. A csoportvezető rövid beszámolója a közösen töltött időről: |
Részletek >> |