Hír beküldése: hirbekuldes@karitasz.vaciegyhazmegye.hu
SZERETETVENDÉGSÉG Bercel 2021. Szeptember 5. ![]() A Karitászcsoport vezető beszámolója az alábbiakban olvasható: Félve fogtunk hozzá a szeretetlakoma megszervezéséhez. Attól tartottunk, hogy nem fogják elfogadni a meghívást a rászorulók, akiket egyébként a karitász berceli csoportja rendszeresen támogat. A rendelkezésünkre álló idő is rövidnek bizonyult, de Simon Kázmér igazgatóhelyettes úr biztatására elkezdtük a szeretetvendégség megszervezését. |
Részletek >> |
SZERETETVENDÉGSÉG a Váci Egyházmegyében a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából 2021. Szeptember 4. ![]() A Váci Egyházmegyében a Karitászközpont és 18 karitászcsoport szervezte meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 0.napján a szeretetvendégséget, melyen együttesen ezer rászorulót láttak vendégül. Rászoruló családokat, időseket, egyedülállókat vendégeltek meg ugyanazon időpontban az ország több pontján. Az Agapé, azaz Szeretetvendégség célja, hogy a világ felé kézzelfoghatóan mutassa be Jézus szeretetét és ez a szeretet elérjen a peremen élőkhöz is. A Váci Egyházmegyei Karitász nevében Vácon 90 olyan személyt látott vendégül dr. Varga Lajos segédpüspök több Vácon szolgáló pappal, a Váci Egyházmegyei Karitász munkatársaival, valamint a helyi plébániai csoportok vezetőivel közösen, akiket a Karitász rendszeresen támogat. Vendéglátók és vendégeik együtt fogyasztották el az ünnepi ebédet. |
Részletek >> |
Iskolakezdés a Tápiógyörgyei Karitász csoporttal 2021. Augusztus 26. ![]() Az adományok átadása 2021. augusztus 31-én volt, amelyből 10 családot tudtak kiemelten támogatni. A támogatott iskolás gyermekek szüleinek nevében köszönjük a felajánlott adományokat! |
Részletek >> |
Kartali és Szobi Karitász önkéntesek a Szent István napi alkalmon 2021. Augusztus 20. ![]() A 17 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be, szentbeszédet mondott Felföldi László pécsi megyéspüspök. A szentmisén és az azt követő Szent Jobb Körmeneten a kettős jubileumi év kapcsán nagy számban vettek részt karitász önkéntesek. Az ereklye előtt a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai és önkéntesei, a szerzetes- és lovagrendek képviselői, az apostoli élet társaságainak tagjai, a papság, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonultak.A Váci Egyházmegye karitatív szolgálatát a kartali és szobi karitászcsoport tagjai képviselték. |
Részletek >> |
Szent István napi ünnep Tápiógyörgyén 2021. Augusztus 20. ![]() |
Részletek >> |