HÍREK

- Marton Zsolt atya - aki akkor gödi plébános volt - kérte meg 2012-ben a bibliakör tagjait, hogy segítsünk be az időseknek a karitász munkájába, mert szeretett volna fiatalítani. Egy évvel később bízta rám a vezetést, amit akkor csak egy évre vállaltam el.

- Mi volt benned a dilemma? Miért nem mondtál rögtön igent?

- Fogalmam sem volt arról, mit is csinál a karitász és még mind a hat gyerekem viszonylag kicsi volt. Eléggé családcentrikusak vagyunk, és úgy gondoltam, időigényes a karitásszal való foglalkozás.

- Mennyi idő alatt rázódtál bele?

- A legfontosabb az volt, hogy együtt tudjunk dolgozni a karitász tagokkal. Végtelenül szeretem őket, és szerintem ők is szeretnek engem, tehát ez a része gyorsan rendeződött, azonnal befogadtak és elfogadtak. Rám testáltak egy feladatot, ezzel híre ment, hogy vagyok, hozzám lehet fordulni, és egymásnak adták a kilincset az emberek, hogy segítséget kérjenek. Elég gyorsan beletanultam, de az kudarcélmény volt, hogy nem mindent tudok megoldani, amit szerettem volna. Később megtanultam, hogy behatárolható a képességünk, és a saját és a karitász képességei szerint próbáljak meg segíteni, ami néha egészen ki tud tágulni a Jóisten segítségével.

- Mi lett az előnyöd, amiért jobban rád bízták a különböző problémáikat, amik feladattá alakultak?

Semmiben nem találom magam többnek vagy alkalmasabbnak náluk. Nagyon szeretem a karitász tagokat. Szerintem érzik, ők is viszont szeretnek, és ez a szeretetkapcsolat összekovácsolt bennünket. Elfogadják, hogy frissebb vagyok, amíg ők megakadnak valahol, addig én lazán tovább lendülök, mert tudom mi a megoldás, merre lépjünk.

Közeledik a karácsony, egyre többet fogjuk hallani, hogy segítség, adomány, rászorulók stb. Mit tehetünk ebben az időszakban?

- Van néhány történetem, ami mutatja, hogy az embereknek mennyire ki tud nyílni a szívük. Az első történet tavaly őszi, amikor kaptam egy jelzést egy nyugdíjas hölgyről, akinek nincs fűtése. Úgy gondoltam, pályázunk egy kályhára a váci egyházmegyei karitásznál, mert már több egyedülállónak, meg családnak is sikerült így fűtési lehetőséget biztosítani, de kiderült, hogy nincs kémény a házon, mert nyaraló. A férjem ötlete volt, hogy a faliklíma lenne a megoldás, mert ha a ház jó műszaki állapotú, akkor negyed annyit fogyaszt, mint egy villanykályha. Az önkormányzathoz fordultam, próbáltam keresni használt klímát, eredménytelenül. A gondviselés az utamba hozta az egyik helyi médiacsoport adminisztrátorát, aki valamiért megkérdezte, tud-e valamiben segíteni. Elmondtam és azt javasolta, tegyük fel a csoportba, hogy klímára gyűjtünk a néninek. Estétől reggelig összegyűlt a pénz és egy hét múlva felszerelték a klímát.

- Ez egy olyan hivatás, amit nem lehet lélekmentesen csinálni. Komoly lelki odaadással, tovább megyek, elmélyült hittel lehet művelni. Jól sejtem?

- Így van, ha nincs ott a lelkünk, akkor nem lehet. A mély hit pedig adja az erőt hozzá. Nagyon sokat szoktam erőért imádkozni, amit szerintem meg is kapok rendszerint.

- Minden egyes esetben racionális döntéseket kell hozni. Az első racionális döntés, ki az, aki tényleg segítségre szorul? Ezt neked el kell dönteni?

- Olyat nem csinálunk, hogy nem segítünk, legfeljebb nem mindig úgy, vagy nem mindig annyit, amennyit elvárnak tőlünk. Ilyen mérlegelési vagy döntési jogom van. Életem nagy sikerélménye és nagy bukása is volt egyben egy hölgy, aki úgy került hozzám, hogy meghalt az élettársa, ki kellett költöznie az ingatlanból, és valaki hozzám küldte, hátha tudok segíteni. Volt két év, amíg nem ivott. Csodálatos volt, elkezdett dolgozni és odáig jutott, hogy a munkaügyi központban felajánlottak neki egy pénztáros meg eladó tanfolyamot. Céljai voltak, vágyai voltak, megismerkedett egy férfival, gyűrűs menyasszony lett. Egyszer csak történt valami, eltűnt hosszú időre, és amikor előkerült, leírhatatlan állapotban volt. Végig kellett néznem, ahogy lesüllyed. Nagy nehezen bejutott az ócsai otthonba, ahol szenvedélybetegeket látnak el. Most már olyan jó állapotban van, hogy ki szeretne jönni, viszont ha kijön, nincs hová mennie.

- Mi ilyenkor a jó segítség?

- Akkor segítünk jól, ha nem halat adunk, hanem hálót. Ebből a szempontból sikerélményem ez az alkoholista hölgy, aki amíg nem ivott, addig dolgozott. Most is van egy hölgy, akinek fölajánlottak egy konyhai állást az iskolában, de mindig megvan a megfelelő indok, hogy miért ne menjen oda. Van egy másik, aki rendszeresen dolgozik építkezésen, amíg aztán rendszertelenül nem kezd el dolgozni. Munkaképesek, de valamilyen szempontból mentálisan sérültek.

- Megdöbbentő és úgy rajzolódik ki előttem, hogy akik segítségre szorulnak, és van istenhitük, azok valamilyen úton-módon leküzdik a nehézségeket. Viszont azon emberek, akiknek ez nincs, vagy kevésbé adatott meg, eltévednek, elkallódnak, mert nem ismerik azt, hogy legyen meg a te akaratod, Uram.

- Jól fogalmaztad meg, én is ezt látom, ezt tapasztalom. A hívők, akik templomba járnak, vagy ha nem járnak templomba, és hiszik az Urat, azok vagy nem kérnek, vagy ha kérnek, akkor nem többet, mint amennyi kicsit meglódítja a szekerüket. A hit valóban nagy erőt ad, és átlendít a nehézségeken. Az esetek 95 százalékában nem hívő embereken segítünk, és akármennyire próbálkozik is, valóban olyan, mintha lenne mögötte egy űr. Nem érzi azt, hogy a háttérben van, aki segít, csak oda kell fordulni.

Az adás itt megtekinthető:

https://youtu.be/XG5SHVYRgnw

Forrás: Váci Egyházmegye