HÍREK

Bíró László nyugalmazott tábori püspök személyesen is ismerte Szalai János atyát; visszaemlékezésével közel hozta alakját a táblaavatáson jelenlévőkhöz.A pécsi ünnepnap a püspök számára személyesen is különleges volt, mivel épp pappá szentelésének 47. évfordulójára esett.

A nyugalmazott ordinárius Szalai János alakjának, életpályájának felidézésével párhuzamosan szólt a Karitász pécsi előzményeiről is. A „Velner-művek”,vagyis három helyi hölgy városi segítséggel végezte a szociális munkát, ruhát gyűjtöttek, betegeket gondoztak. A karitászmunka a Balkánon folyt háború alatt kapott igazi lendületet. János atya ekkor érkezett haza Győrből, s bár teológiát szeretett volna tanítani, meglátta ezt a feladatot és nagyon nagy erőkkel látott hozzá. Halkszavúságát tevékeny voltával ellensúlyozta, már diákkorától kezdve közösségszervező volt: ezzel is „készítette fel őt a Jóisten a szolgálatra”.

Hittanosai is megbecsült emberekké váltak később, pedig az ‘50-es években nem volt egyszerű a hitoktatás helyzete. Hamar felismerte azt is, hogy a zsinati teológiát kell hazahozni Magyarországra, ezt ő vitte bele a papnevelésbe, az első papnevelési szabályzatba.

„Nagy munkabírású, nagyon következetes ember volt. Ha valaki valamit elvállalt, kihajtotta belőle. Ha dühös volt valakire, akkor is csak annyit mondott, »tücsökbogár«. Ez volt a legcsúnyább szó, amit használt.”

Szalai János atya teológiai napokat is szervezett, járta a határon túli területeket, s meghívta az ottani ismerőseit, az aktív lelkipásztorokat. „1989-ben minket kevésbé érintett az NDK-s vándorlás, de jött a balkáni háború. Ekkor nagyon nagy hasznát vette a nyelvtudásának. Különböző nemzetközi szervezetekkel vette fel a kapcsolatot, s irányították ide a segítséget. Óriási felelősséggel, nagy odaadással rengeteg embernek segített. Nem hiába kapott minden oldalról sokféle kitüntetést. Később, nyugdíjas éveiben is figyelemmel kísérte, mi történik a magyar egyházban”  – méltatta a pécsi egyházmegyei karitászszervezet alapítóját Bíró László.

Felföldi László pécsi megyéspüspök a táblaavatáson arra hívta föl a figyelmet, hogy valójában minden emberi életnek a mélye, a jó emberi érzete a karitász alapjain nyugszik. Ezek közül az egyik a szegénység. „Aki nem érzi magát ebben a világban rászorultnak és szegénynek, az soha nem tud segíteni senkin.

A segítség abból indul ki, hogy rászorulok,

de ez a világ azt sugallja: te senkire nem szorulsz rá, te magad mindent meg tudsz oldani. Minél inkább érzi valaki, hogy szüksége van a másik emberre, annál nyitottabb a szeme és annál inkább látja a másik életet.”

A második alapelem az ingyenesség, ami az önkéntességben jelenik meg. Csak az ingyenes jóság és szeretet szépíti az életünket. Aki a szíve gazdagságát nem adja oda valami miatt, abban ez, mint a hűtőszekrényben ott hagyott hús, megbüdösödik – mutatott rá a főpásztor, aki szerint sok-sok ember boldogtalansága, állandó savanyúsága csak azon múlik, hogy képtelen az ingyenes szeretetre.

Egy idő után nem tud örülni, nem tud mosolyogni, mert ráromlott az a szeretet, az a jóság, amit tovább kellett volna adnia.”

Vannak olyan dolgok, melyeket lehet egyénileg, saját vállalkozásban művelni, de vannak az életnek területei, amelyek csak közösségben valósíthatók meg, ilyen a karitász is – folytatta a püspök.

A harmadik alap, hogy legyenek kisebb-nagyobb közösségek, ahol megtapasztaljuk, hogy rászorulunk egymásra, hogy van bennünk egy csodálatos ajándék, amit csak ingyen szabad és lehet odaadni, és összefogunk, mert egymásra tekintve, egymásra mosolyogva sokkal többet, sokkal nagyobbat, sokkal szebbet tudunk megvalósítani. Ezt köszönjük meg most az alapítónak az emléktábla avatásával, és erre tekintve kell a saját karitászunkat erősítenünk és gazdagítanunk – tette hozzá Felföldi László.

Ezt követően leplezték le az emléktáblát, mely a pécsi járókelők számára is tanúságul szolgál a Karitász alapításáról és alapítójáról.

A program szentmisével folytatódott a pécsi székesegyházban. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója homíliájában a napi evangéliumhoz kapcsolódva arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy „nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt;

a jó gyümölcs megterméséhez meg kell térnie mindenkinek”.

A szentmisén a pécsi Karitász harminc éve fennálló csoportjait is emléklappal köszöntötték: a komlói Boldog Salkaházi Sára Karitász Csoportot, a szigetvári Szent Rókus Karitász Csoportot és a pécsi Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia Karitász Csoportját, akik értékteremtő, áldozatos munkájukkal hozzájárultak a Karitász országos hálózatának kiemelkedő tevekénységéhez az újjáalapítástól fogva.

A Dóm Kőtárban az ünnepség keretében megnyílt a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász elmúlt harminc évéről szóló kiállítás. Besenczi Zsolt karitászigazgató elmondta, a fő céljuk a tárlattal az volt, hogy emléket állítsanak, emlékezzenek, megszólítsák az emberek szívét, önkéntes munkára hívják őket, a diákokat pedig szeretetszolgálatra, mert „a célunk nemcsak megőrizni az elmúlt harminc év értékeit, hanem továbbvinni, tovább növelni azokat”.

A teremtésvédelem és a gondos adománykezelés jegyében elkészült tárlathoz nem kértek fel profi kiállításszervezőt; az adományokat átmenetileg használták a kiállításhoz; a bezárás után visszajuttatják majd azokat az adományozási körforgásba. „A megjelenített elemek mögött ott vannak a mi kis történeteink, az emlékeink, a támogatóink, az önkénteseink, az imáink és persze a mindennapi kihívásaink” – hangsúlyozta az egyházmegyei karitászigazgató.

A pécsi kiállítás augusztus 26-ig látogatható, hétfőn, szerdán és pénteken.

A Katolikus Karitász jubileumának következő állomása egy 90 km-es zarándoklat lesz Homokbödöge célállomással, június 30. és július 3. között.

Szöveg: Besze Erika/Katolikus Karitász

Fotó: Harasztovics Arnold/Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír