Hír beküldése: hirbekuldes@karitasz.vaciegyhazmegye.hu
|
Szeretetbõl szolgálni - Karitászkonferencia a NEK jegyében 2021. Május 26. A Katolikus Egyház szociális tevékenységérõl rendeztek konferenciát május 26-án az esztergomi Szent Adalbert Központban. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elõkészítõ programjaihoz kapcsolódó rendezvény elõadói az Egyház karitatív szolgálatának történetét, teológiáját, küldetését, széles körû tevékenységét, jelentõségét, a szociális ellátórendszerben betöltött szerepét mutatták be.A konferencián a Váci Egyházmegyei Karitász vezetõi és néhány munkatársa is részt vett. | |||||||||
|
A nemzetközi tanácskozást a Katolikus Karitász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképzõ Kar Vallás és Biztonság Kutatómûhelye, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Az Igazságos Háborútól a Béke Filozófiájáig Kutatócsoportja szervezte. A tanácskozás külföldi elõadói online jelentkeztek be. A konferenciát Erdõ Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitotta meg. „A segítõ szeretet mindig különlegesen jellemezte a kereszténységet. Teréz anya idejében India összlakosságának 2%-át tették ki a keresztények, ám a szociális ellátásnak mintegy 40%-át vállalták magukra.” A karitatív szempontok ugyanakkor már a korai Egyház életében jelen voltak. Szent Pál apostol azzal korholta a híveket, hogy a lakoma során különbséget tettek a közösség tagjai között. Ebben az idõben még nem vált el teljesen egymástól az eucharisztikus és a szeretetlakoma. Ugyanakkor már az elsõ századtól megjelent egy másfajta étkezés, az agapé, amikor a keresztény közösség tagjai gyûltek össze. Ennek során élelmiszert küldtek a rászorulóknak. A keresztény közösség tagjai tudták, ki a beteg, az idõs, kinek van szüksége segítségre. A vendégszeretet kötelezettsége szintén fontos karitatív feladat volt. Az elsõ század során egy zsidó vándor a helyi közösség tagjait kereste fel, hiszen csak így kaphatott megfelelõ, kóser ellátást. A kereszténység elterjedésével a 3. századtól a püspökök feladata lett a szegényekrõl való gondoskodás, de e mellett megjelent a betegellátás is. „Tekintsük az eucharisztikus kongresszust alkalomnak arra, hogy ebbõl a szeretetbõl megmutassunk valamit, ez is erõsítse közösségeink összetartozását, ez is fejezze ki, hogy az a forrás, amit az Eucharisztiából kapunk, éltetõ vízzel árasztja el egész környezetünket” – zárta köszöntõjét Erdõ Péter bíboros. Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlõdés Elõmozdításának Dikasztériuma prefektusa Krisztus szeretete sürget minket címmel tartott elõadást. XVI. Benedek és Ferenc pápa is középpontba helyezte Isten irgalmas szeretetének bemutatását. A Szentháromság egymás iránti szeretete mintegy átsugárzik az Egyházra, ez jelenik meg a Karitász különféle tevékenységében. Ez ugyanakkor nagy felelõsséget is jelent – hangsúlyozta a bíboros. A szeretet tetteinek megnyilvánulása központi eleme az Egyház életének, ám ez túl is mutat az Egyházon, hiszen sok olyan szervezete van, mely nem csak keresztény közegben tevékenykedik. Ez pedig az Egyház egyetemes felelõsségére mutat rá. A laikusoknak is nagy szerepe van a karitatív munkában, hiszen olyan helyeken is képviselni tudják az Egyház társadalmi tanítását, ahol az egyházi szervezet nincs jelen. A karitatív szolgálat fontos eleme az önkéntesség. Napjainkban megfigyelhetõ egyfajta filantrópia, erre az Egyház is támaszkodhat. Az Egyház karitatív szolgálata ugyanakkor szabad, nem függ a politikától, ezért bárhol képes tevékenykedni. „A szeretet tette az Isten országának elõrevetülése” – fejezte be elõadását Peter Turkson bíboros. Klaus Baumann, az Albert Ludwig Egyetem professzora a Karitász teológiájáról beszélt, majd Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára Szegénygondozás az Egyház történetében címmel tartott elõadást. „Íme egy szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta õt.” Ferenc pápa a 34. zsoltár szavaival kezdi a szegények világnapjára írt üzenetét. Nem véletlenül, hiszen Jézus csodái olyan jelek voltak, melyek kézzelfogható módon utaltak Isten szeretetére. Az apostolok cselekedetei szerint a tanítványok kiválasztottak hét férfiút az asztal szolgálatára, Szent Fábián pápa pedig hét diakóniára osztotta Rómát. Szent Kornél pápa idején a római egyházmegye 1500 szegényrõl gondoskodott. A Nyugatrómai Birodalom bukása után éhínség és szükség esetén a lakosság csak a pápaságra támaszkodhatott. Szent Szótér pápa korában a római közösség a korinthusi híveknek küldött segítséget. Amikor a barbárok elfoglalták Numidiát és elhurcolták a keresztényeket, Szent Ciprián, Karthágó püspöke gyûjtést indított megsegítésükre. A középkorban sorra alakultak azok a szerzetesrendek – trinitáriusok, mercedariusok –, melyek a nem keresztény ellenség fogságába esett foglyok kiváltását tûzték ki célul. Késõbb ispotályok jöttek létre a szegények és elesettek ápolására, gondozására. Nagy Szent Vazul, a kappadókiai Cezárea püspöke segélyhelyeket hozott létre, ezeket nevezték késõbb bazileiaszoknak. Regulájában arra buzdított, hogy a felebaráti szeretet tanítását váltsák tettekre. Szent Benedek is arra hívta fel a figyelmet, hogy „a szerzetesnek a lehetõ legnagyobb gondja legyen a betegekre, a gyermekekre, a vendégekre és a szegényekre”. A bencés monostorok szerte Európában a vendégfogadás központjai lettek. Ez a Szent Benedek-i gondolat jelenik meg Szent István király intelmeiben is. Magyarországon Árpád-házi Szent Erzsébet neve örökre összekapcsolódott a szegények szolgálatával. Az újkor hajnalán terjedt el a mons pietatis (kegyesség hegye) intézménye: a szûkölködõknek zálog ellenében adtak kedvezõ feltételû kölcsönt. A reformációt követõ katolikus megújulás része volt az oktatás megerõsítése. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszottak a jezsuiták és a piaristák. Az újkorban jöttek létre a betegápoló nõvérek közösségei. Rómában a Jó halál Társulata biztosította, hogy a betegek utolsó óráikat emberhez méltó körülmények között élhessék. Magyarországon a török hódoltság idején a ferences szerzetesek gondoskodtak a rászorulókról. Az ipari forradalom korában új kihívásokkal kellet szembesülnie az Egyháznak, ebben XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetû enciklikája mutatta az utat. Lorenz Werthmann 1897-ben hozta létre a karitász intézményét, Magyarországon Rott Nándor és Prohászka Ottokár szervezte meg az elsõ nagy segélyakciót katolikus karitász névvel. Napjainkban Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetû apostoli buzdításában így ír: „Az értünk szegénnyé lett és a szegényekhez és kirekesztettekhez mindig közel lévõ Krisztusba vetett hitünkbõl következik a társadalom legelhagyatottabb tagjainak teljes értékû fejlõdésére irányuló törõdés.” Ujházi Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos fõmunkatársa az Egyház hármas – megszentelõ, tanító és kormányzó – küldetésének a karitatív szeretet szolgálatában betöltött szerepérõl szólt. Az állam elvileg létezhet a szociális gondoskodás nélkül, ám az Egyház nem. Jézus Krisztus utasításának szellemében egész küldetését átjárja a karitatív szeretet, mely egyfajta összekötõ kapocs a megszentelõ, a tanító és a kormányzó terület között. Bár a caritas már az intézményesülés elõtt jelen volt az Egyház életében, a hierarchikus felépítésû Egyházban minden hivatal feladata a szeretet tetteinek gyakorlása. Az Egyház nemzetközi válságokban való jelenléte nem biztonságpolitikai jellegû, elsõsorban az a feladata, hogy a legkiszolgáltatottabbakon segítsen. A Katolikus Egyház napjainkban a járvány okozta válság enyhítésére használja megszentelõ, tanító és kormányzó küldetését. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke a magyar Katolikus Karitász mûködési kereteirõl és súlyponti területeirõl beszélt. Prohászka Ottokár püspök mondta egyszer, hogy
A 19. században bekövetkezõ gazdasági és társadalmi változásokra válaszolva jöttek létre a karitászszervezetek. Magyarországon már 1914-ben volt egy segélyakció, a magyar Katolikus Egyház szervezett karitatív intézménye 1931-ben jött létre, Serédi Jusztinián hercegprímás ekkor nevezte ki a Szent Erzsébet Karitász Központ vezetõjévé Mihalovics Zsigmondot. A második világháború után sokáig nem mûködhetett, majd a rendszerváltás után, 1991-ben újjáalakult a Katolikus Karitász, bekapcsolódva a Caritas Internationalisba. „A Katolikus Karitász egyházi jogi személyiségû közcélú humanitárius szervezet, amely korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat szociális intézmények fenntartása és különbözõ segélyprogramok, akciók útján.” Az MKPK égisze alatt mûködõ Katolikus Karitász minden eszközével a felebaráti szeretet elõmozdításán dolgozik. Munkája során a különféle kommunikációs eszközöket is igénybe veszi. „Tevékenységét a fenntartható fejlõdés, a szegénység minden formájának felszámolása, a jogokhoz való egyenlõ hozzáférhetõség biztosítása, a globális szolidaritás építése, a szükséget szenvedõk érdekképviselete jegyében végzi.” Kiemelt feladatának tekinti a mélyszegénységben élõk és a kisebbségek megsegítését, a fogyatékkal élõk támogatását, a roma közösség felzárkóztatását. Logisztikai központjai révén lehetõsége van egy esetleges természeti katasztrófa esetén a gyors segítség biztosítására. Önkénteseinél a képzés mellett a lelki feltöltõdésre is nagy hangsúlyt helyez. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkár az egyházak és a Kormány együttmûködésérõl szólva rámutatott, hogy a Karitatív Tanács szervezeteinek nagy része egyházi mûködtetésû. A Katolikus Karitász minden olyan esetben rendelkezésre állt, amikor kormányzati szinten segítették a rászorulókat. Így volt ez a járvány idején is. Aloysius John, a Caritas Internationalis fõtitkára a nemzetközi Karitász távlatairól szólva elmondta, az igazi szolgálatot a szeretet szüli, a caritas pedig az isteni szeretetben gyökerezik. Napjainkban kreatív szolgálatra van szükség, alkalmazkodni kell a változó körülményekhez. A járvány felhívta a figyelmet a testvéri együttmûködés fontosságára. Ferenc pápa szerint a Caritas nem az Egyház jótékonysági szervezete, hanem az Egyház küldetése. A pandémia rámutatott, hogy különösen a déli országokban van szükség a megfelelõ szervezetek mûködésére, ehhez szükség van a kapacitásfejlesztésre, az érdekképviseletre és figyelembe kell venni az ökológiai szempontokat is. A Caritas hálózatnak – az idõk jeleihez igazodva – van bátorsága ahhoz, hogy változtasson a legszegényebbek körülményein. Ez nemcsak a befogadó, de az adakozó számára is felszabadító erõvel hat. Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelõs vezetõje a karitativitás keresztény módozatairól beszélt Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetû enciklikájának fényében. Mint elmondta, a karitatív tevékenység elsõ eleme, hogy tisztában legyünk a saját lehetõségeinkkel. Emellett figyelembe kell vennünk azt is, hogy alaposan megváltozott körülöttünk a globális tér. A nemzetközi migrációban résztvevõk száma húsz év alatt százmillióval nõtt, a menekültek 40%-a gyermek. Az ember okozta válságot ugyanakkor az embernek kell megoldania, ehhez pedig „meg kell érintenünk a világ tátongó sebeit”. Most van „ideje a cselekvésnek”, ennek fõ elemei a találkozás, a kapcsolat és a jelenlét. Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese a Magyar Katolikus Egyházhoz kapcsolódó szociális és humanitárius tevékenységekrõl tartott elõadást. Mint rámutatott, az irgalmas szeretet gyakorlása nem korlátozódik a szegények gondozására. Az Egyháznak el kell érnie a hajléktalanokat, a jogtalanságot elszenvedõket, az emberkereskedelem áldozatait és a kirekesztetteket is. A Katolikus Karitász mellett a Katolikus Szeretetszolgálat, a Kolping Oktatási és Intézményfenntartó Szervezet, az egyházmegyei karitászszervezetek, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vagy a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat is fontos karitatív tevékenységet folytat. Az Egyház szolgáló szeretetét jelenítik meg a szerzetesrendek, a lovagrendek és a lelkiségi mozgalmak is. Tadeusz Kamiñski egyetemi docens az egyházi szociális szolgáltatások struktúrájáról beszélt. Napjainkban az Egyház a társadalmi feladatok közül sok mindenben szerepet vállal, ugyanakkor különbözõ modellek vannak az együttmûködésre. Van, ahol az államot élesen elválasztják az egyháztól. A második modell az autonómia és kooperáció, amikor egy vezetõ egyházzal mûködik együtt az állam. A harmadik megoldás a nemzeti egyház modellje, amikor a szociális szolgáltatásokban leginkább az Egyház karitatív szervezetei kapnak szerepet. Fülöp Attila szociális ügyekért felelõs államtitkár a Magyar Katolikus Egyház szociális ellátórendszerben vállalt szerepérõl tartott elõadást. Mint elmondta, az állam nem nélkülözheti az Egyház kétezer éves, karitatív területen felhalmozott tapasztalatát. Az Egyház társadalmi beágyazottsága biztosítja, hogy személyesen, helyben lehessen segíteni egy rászorulón. Magyarországon az összes szociális ellátással foglalkozó intézmény egyharmada van egyházi fenntartásban; ma négybõl három rászoruló gyermeken egyházi intézmény segít. A kormányzat feladatának tekinti, hogy az egyházak szociális tevékenységét mindenben támogassa. Padányi József vezérõrnagy, az NKE rektorhelyettese A civil-katonai együttmûködés jelentõsége az egyházak vonatkozásában címû elõadásában rámutatott, hogy a tábori lelkészi szolgálatok fontos szerepet játszanak a katonai egységek életében. A tábornok beszélt boszniai missziós tapasztalatairól. Mint kifejtette, a harcoló felek sokszor pusztították egymás – vallási – jelképeit is. A katonai misszió során feladatuknak tartották az egyházi szereplõkkel való jó együttmûködést is. A konferencia végén párhuzamos kerekasztal-beszélgetésekre került sor. A humanitárius és szociális szekció a segítségnyújtás lehetõségeit vitatta meg, míg a karitásztudományi kerekasztal az egyházi szociális munka jogi, etikai és oktatási vonatkozásairól tanácskozott. Az egészségügyi csoport résztvevõi a karitatív misszió jelentõségét vitatták meg. A konferenciát Écsy Gábor, a Katolikus Karitász igazgatója zárta. Szerzõ: Baranyai Béla Fotó: Lambert Attila Forrás: Magyar Kurír |
|||||||||
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének! | |||||||||
|
