Programnaptár
<< 2026 November >>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30


Egyházmegyei hírek
- XIV. LEÓ PÁPA ÜZENETE A 41. ...
- HALLJUK MEG A KIMONDATLAN KÉ...
- FELEBARÁTI SZERETETTEL A NAG...
- SZERETETTEL SZOLGÁLJATOK - L...


Egyházmegyei programok


Keressen minket Facebookon:



Váci Egyházmegyei Karitász
2600 Vác, Hattyú u. 1. - Tel.: +36 27 814 174 - E-mail: caritas@vaciegyhazmegye.hu

HÍREK

Hír beküldése: hirbekuldes@karitasz.vaciegyhazmegye.hu

Interjú Spányi Antal püspökkel, a Katolikus Karitász elnökével az intézmény jubileuma alkalmából
2021. Május 9.

Kilencven évvel ezelõtti megalakulását és harminc évvel ezelõtti újraindulását ünnepli idén a Katolikus Karitász, amelynek múltjáról és jelenérõl Spányi Antal székesfehérvári fõpásztorral, a szervezet elnökével beszélgettünk. Elõször a Karitász megalakulásáról kérdeztük a püspököt.

– Távolabbról kezdeném. Az Egyház lényegéhez tartozik, hogy segít a szegényeken. A Krisztus elõtti idõkben a szegényeken nem segített senki, élethelyzetüket valamely istenség büntetésének tekintették. Aki pedig ennek ellenére megsegítette a rászorulót, az az õ dicsõségét növelte.

A kereszténységben kezdettõl fogva jelen van a felebarát szolgálata, s ez a szellemiség mindig is megmaradt az Egyház életében. A nagy szociális szentek, Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet tevékenysége is ezt bizonyítja.

Az Egyház tehát valami nagyon újat adott az emberiségnek: a szociális, a karitatív szolgálat alapvetõ jelentõségét.

Az elsõ kórházak megjelenése, a betegellátás, a családgondozás, a szegények támogatása az Egyházhoz kötõdik.

Magyarországon ennek a szellemiségnek az elsõ igazán jelentõs képviselõje Prohászka Ottokár volt, aki különleges szociális érzékenységgel fordult a világ gondja felé. Római tanulmányai idején pontosan látta az Egyház szándékát, és hazatérve ezt képviselte, ezt igyekezett elültetni a hazai egyházi gyakorlatban.

1914-ben Rott Nándor, a késõbbi veszprémi megyéspüspök a katolikus karitász jegyében nagyszabású segélyakciót indított: a világháború idején a hadba indulókat és az itthon maradt családtagokat próbálták támogatni. Késõbb Csernoch János esztergomi érsek volt az, aki a háború után modernizálni igyekezett a Karitász szervezeti formáját. Ennek végrehajtásával érseki helytartóját, Mészáros Jánost bízta meg, aki nagyon tehetséges szervezõ volt. Létrehozta az egyházközségek karitatív szakosztályait, és igyekezett elérni, hogy minden egyházközségben legyen egy karitászcsoport, amely törõdik a szegényekkel. Gyereknyaraltatást szerveztek, szegénygondozást végeztek.

A következõ fontos lépést az jelentette, hogy 1924-ben Amsztredamban, az eucharisztikus világkongreszuson összehívták az elsõ nemzetközi karitászkonferenciát. Kilenc európai ország katolikus egyházi vezetõi voltak jelen az eseményen, köztük a magyarok is, és elhatározták, hogy nemzetközi karitászszervezetet hoznak létre. 1928-ban így jött létre a Caritas Catholica.

– Itthon, Magyarországon hogyan alakult ezután a Karitász helyzete?

– 1926-ban Oslay Oswald egri ferences szerzetes alapította meg az úgynevezett egri normát, amelynek keretében a Ferences Szegénygondozó Nõvérek rendje segítségével végezték a szegénygondozást. 1930-ban azután az egyházi szeretetszolgálatok egységesítése céljából megkezdõdött az országos karitászszervezet létrehozása. Serédi Jusztinián bíboros, prímás 1931. szeptember 17-én a Karitász érseki biztosává nevezte ki Mihalovics Zsigmondot; az õ kiemelkedõ személyiségéhez köthetõ a mostani értelemben vett karitászszervezet megteremtése. Igyekezett mindent megtenni azért, hogy valamennyi egyházközségben aktívan mûködõ karitászközösségek jöjjenek létre.

– Miben volt más ez a szervezõdés az elõzményekhez képest?

– Hatékony, valóban jól mûködõ, erõs szervezet jött létre. 1931. október 7-én a püspöki kar megalapította a Szent Erzsébet Karitász Központot, amely az év végén már koordinálta az országos tevékenységet.  A nagyobb városok és az egyházmegyék karitászközpontjainak élére püspöki biztosokat neveztek ki, és a plébániai karitászcsoportok munkáját is nagyon komolyan vették.

A Karitász szempontjából is kiemelkedõ jelentõségû volt az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelynek Budapest adott otthont. Ebbõl az alkalomból nemzetközi karitászkiállítást rendeztek, bemutatva a keresztény felebaráti szeretet történetét, a világban betöltött szerepét.

A második világháború idején a hadigondozás került elõtérbe a karitászmunkában: a hadba vonultak családjainak felkarolása, az özvegyek, árvák támogatása, és Trianon nyomán a menekültek segítése: ruhát, élelmiszert, szállást kellett biztosítani sokaknak.

1950-ben aztán egyik napról a másikra beszüntették a Karitász mûködését. A kommunista diktatúra nem tûrte meg az egyházi intézményeket.

– Felbomlott a Karitász intézményrendszere is.

– Megszûnt a szolgáló szeretet szervezett formája, és a Karitásznak új módot kellett találnia a mûködésre. A rászorulókat segítõ munka nem állt meg. A karitászcsoportok sok esetben rózsafüzér-társulati csoport leple alatt mûködtek, az emberek megtalálták a rászorulókat a maguk lakókörzetében, és segítették õket. Nagyon személyes volt ez az önkéntes szolgálat. Gyerekkoromból emlékszem, hogy a családom rendszeresen vitt ebédet egy nagyon nyomorult körülmények között élõ néninek, aki pár házzal arrébb lakott. A Karitász, igaz, fû alatt, de mûködött, egészen a rendszerváltásig.

– Ekkor újjáéledt a szervezet.

– A püspöki kar a müncheni székhelyû Caritas Internationalis magyar származású tagját, Frank Miklós atyát kérte meg, hogy jöjjön haza, és szervezze meg a csoportokat. Õ látta, hogy Nyugaton hogyan mûködik a szervezet, ugyanakkor ismerte a magyar múltat is. Szívesen, készséggel szolgált ez az agilis, kedves atya.

1991. június 4-én a fõvárosi bíróság egyházjogi személyként bejegyezte a Karitászt. Ez az újraindulás tulajdonképpeni idõpontja.

Ezzel egy idõben a magyar Karitász természetesen bekapcsolódott a nemzetközi karitászhálózatba, a Caritas Internationalisba, amely a világ százhatvanhat országát kapcsolja össze.

További elõrelépést jelentett, hogy alapítványokon keresztül kezdték támogatni az intézményeinket. 1991-ben létrejött a Katolikus Karitász támogató alapítványa, amely mind a mai napig mûködik, és gyûjti az adományokat, a segélyeket, szervezi a Karitász mûködésének gazdasági hátterét.

1995-re kialakult az országos karitászhálózat, 6541 önkéntessel. A plébániai karitászcsoportok valóban tevékenyek voltak, szeretetbõl törõdtek a rászorulókkal. A munkát egyre szélesebb körben végezték. Helytálltak árvizek idején is a veszélyelhárítás és a helyreállítás terén, az emlékezetes vörösiszap-katasztrófa után Devecserben és Kolontáron több mint ezer önkéntessel volt jelen a Katolikus Karitász.

A Srí Lanka-i szökõár idején a magyar Karitász is a helyszínre utazott, és nemcsak közvetlenül a természeti csapás után segített, hanem késõbb a helyreállításban is szerepet vállalt, kollégiumokat és más épületeket emelt.

2001-ben Caritas Hungaricára változott a szervezet neve, ekkor vette át Nagy Károly atya az országos irányítást: nagy szeretettel, lelkesedéssel végezte a munkáját.

2007-tõl az országos szervezet a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal együttmûködve részt vett az Európai Unió élelmiszersegély programjában.

Écsy Gábor, a jelenlegi igazgató 2008-ban került az intézmény élére. Munkája nyomán a Katolikus Karitász tevékenységében a válsághelyzetbe került családok támogatása kapott nagyobb hangsúlyt. Közben zajlik a nemzetközi munka is, de ismétlem, a fõ hangsúly a hazai családok segítése lett a kidolgozott krízisprogramok keretében.

– Püspök úr már hosszú ideje a Katolikus Karitász elnöke.

– Takács Nándor püspök urat követtem a székesfehérvári püspöki hivatalában, és a püspökkari megbízatás alapján egyúttal karitászelnökként is. Örömmel vettem ezt a megtiszteltetést. A karitászmunka közel áll hozzám. Korábban a Páli Szent Vincérõl, majd a Szent Erzsébetrõl elnevezett plébánián mûködtem plébánosként – mindkét védõszent a szegénygondozás kiemelkedõ példája. Szívesen képviselem és támogatom a karitász ügyét. A szervezet sokféle nehéz helyzetben segít az embereken itthon és a határainkon túl is.

Hangsúlyoznám, hogy ez nem csupán tárgyi, anyagi segítséget jelent, hanem lelki támogatást is.

A lélek sebeit is gyógyítani kell, ez is feladata, karizmája a Katolikus Karitásznak.

A szociális intézmények mûködtetése mellett ma már a szenvedélybetegségekkel küzdõket és a hajléktalanokat is segíti a szervezet. 2011-tõl pedig kibõvült a tevékenységi kör, és országos hatókörû segélyprogramok indultak. Lényegesek azok a törekvések, amelyekkel a Karitász igyekszik megszólítani az embereket, és felébreszteni a segítõkészségüket.

– Említene példákat ezek közül?

– Évek óta zajlik, és talán sokak életéhez hozzátartozik már az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésû szolidaritási akció, a „Tárjátok ki a szíveteket!” adventi segélyprogram, a „Vár a nyár!” gyerektáborprogram vagy a tanév indulásakor a „Legyen öröm az iskolakezdés!” akció. Nagyon izgalmas a kifejezetten a családokat segítõ „Lakhat” program is vagy a „Tartós szeretet” nagyböjti élelmiszergyûjtés.

Emellett fontosak az öngondoskodó háztartások létrehozását célzó programok is. Régen azt mondták: aki éhes, annak nem csak halat kell adni, hanem meg kell tanítani halászni. Nos, ezek az öngondoskodást segítõ programok erre adnak példát. A „Zöldellõ kertek” projekt is a saját lábra állást segíti.

2017-ben elindult az a Kárpátaljára koncentráló, de Erdélyre is kiterjedõ kórházmisszió, amelynek keretében egészségügyi szakemberek tartanak rendszeres hétvégi szûrõvizsgálatokat a határon túl élõknek.

– Jelenleg hány fõs a Katolikus Karitász országos szervezete?

– A tizenhat egyházmegyei központunkban tizennyolc szociális intézmény mûködik. Nyolcszáz plébánián van karitászcsoport, háromszáz fõállású munkatársunk dolgozik a szervezetben, és több mint tízezer önkéntessel nyolc tevékenységi területen szolgájuk a rászorulókat.

Jól szervezett, célirányosan mûködõ, profi intézmény lett a Katolikus Karitász.

Önkénteseink pedig rendkívül fontos munkát végeznek, ezerféleképpen nyújtanak segítséget a szükséget szenvedõknek. Ha valaki bajba kerül, van hová fordulnia. Napjainkban már az is fontossá vált, hogy legyen valaki, aki szól az emberhez. Nagyon sokan szenvednek az elmagányosodástól, most, a Covid-idõszakban különösen. Amikor egymástól elzárva kell élni, sokaknak hiányzik az emberi kapcsolat. A magányosok is számíthatnak a karitászönkéntesekre, arra, hogy a megbeszélt idõpontban idõt szánnak rájuk, beszélgetnek velük, meghallgatják õket a Karitász munkatársai, önkéntesei.

Összefoglalóan azt mondhatom, hogy a karitász az Egyház alapvetõ küldetése. Nálunk, Magyarországon egy szent ember, Prohászka Ottokár nyomán indult el ez a szolgálat, és mostanra virágzó, hatékonyan segítõ intézménnyé nõtte ki magát. Az egész magyar Egyház büszke lehet erre. A Katolikus Karitász tevékenységét több alkalommal elismerte az állam, a nemzetközi együttmûködés kultúrájáért nívódíjjal is kitüntették 2016-ban. Mindez a Karitász társadalmi elismertségét mutatja:

az emberek bíznak a Katolikus Karitászban, a szervezetünknek erkölcsi respektje van. Az ide adott támogatás nem vész el, hanem mindig eléri a rászorulókat.

Szerzõ: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. május 9-i számában jelent meg.

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
<< Vissza

Katolikus Karitász országos adományvonala (500Ft/hívás)