„Nincs emberem” (JN 5,7)

Miért nem maradnak otthon az idősek????

Mindenhol ezt halljuk és szörnyülködünk vagy dorgáljuk őket. Miért nem értik meg milyen nagy veszélyben vannak? Miért nem tudnak a fenekükön otthon maradni?

…de belegondoltunk az ő élethelyzetükbe?

Sokan évek óta özvegyek vagy valamilyen okból egyedül maradtak. Magányosan egyedül élik mindennapjaikat. Gyermekeik, unokáik távol élnek tőlük és lehet, hogy még hetente sem látogatják meg őket.

Ezek a magányos emberek berendezkedtek már arra, hogy csak magukra számíthatnak. Minden aprósággal nem nyaggathatják a szomszédot vagy a gyerekeiket. Mennek és csinálják a dolgukat, amíg van hozzá erejük….

Sokan félnek a betegségtől és a haláltól. Az időseknek már annyi betegségük van. Megtanultak együtt élni vele. És a halál?... talán sokan épp arra várnak, hiszen senkinek nem fontosak. Nem nyitja rájuk senki az ajtót és nem hívja fel őket. Lehet, hogy már a reményüket is elvesztették. Miért akarnának élni?

Valljuk meg: eddig azért ez nem annyira tűnt fel senkinek.

Hasonlít ez a helyzet arra, amikor a kisiskoláson számon kérjük, miért nem készítette el a házi feladatát. A gyermek könnyes szemmel csöndesen válaszol: mert nem segítettél! Nem voltál mellettem, nem volt időd, más dolgod volt. Nem törődtél azzal, hogy szükségem van rád.

A jelenlegi vészhelyzetben az önkormányzatok vállalták fel, hogy vigyáznak az idős korú lakosságra. Sok településen az idősek kaptak egy szórólapot, hogy maradjanak otthon és egy telefonszámot, hogy hívják fel, ha segítségre van szükségük. Azzal is számolni kell, hogy nincs minden idős embernek telefonja vagy nem tudta feltölteni. Akkor hogyan kérjen segítséget?

Valóban meg tudja ezt oldani minden önkormányzat, hogy ha egy idős felhívja őket, akkor kimennek és segítenek? Honnan lesz hozzá elég emberük?

Még a kisebb településeken, ahol mindenki ismer mindenkit – talán működni fog, de a nagyvárosokban, ahol tömegével élnek az idősek? Vajon ott működni fog?

Aztán gondoljuk bele abba is, ha rászánja magát egy idős, mert belátja a helyzetét; veszi a bátorságot és telefonál - a telefonvonal másik végén kit fog találni? Egy ismeretlent.

Mondja el neki, mi a gondja és bízzon meg benne. Ismeretlenül bízza rá a sok áldozattal beosztott kis pénzét, hogy hozzon neki néhány dolgot a boltból és a patikából. Nekünk ez könnyen menne?

Most mindenki kockáztat. Szüleink, nagyszüleink számtalanszor kockáztattak értünk. Most rajtunk a sor. Nem letolni kell a nagymamát és a nagypapát az unokáik előtt. Nem csak beszélni kell – cselekedni. Aki pedig felvállalja ezt a személyes támogatást és felkarol egy időset nagy felelősséget vállal. Bátorság kell hozzá. Hiszen magára is vigyáznia kell és be kell tartania a hygénés szabályokat. Maszk, gumikesztyű, hogy a segítségével ne adja tovább a fertőzést. Ha esetleg ő is megfertőződik, akkor nem folytathatja a segítségnyújtást. Keressen maga mellé is még egy embert.

Nézzünk körül a szomszédunkban, az utcánkban! Van olyan idős, magányos néni, bácsi vagy házaspár a közelünkben, akinek felajánlhatnánk a személyes segítségünket?

Egészen más lesz, ha tudják kire számíthatnak. Ha megérzik, hogy ha van kire támaszkodni – otthon fognak maradni és várni fogják azt, aki melléjük állt. Fontos lesz a bíztatásuk és a jó szó (még ha telefonon is), ami most reményt adhat és életeket menthet. Segítsünk az időseknek megoldani a „házi feladatot”. Legyen rájuk figyelmünk, időnk. Távolságot kell tartanunk a testüktől, de milyen közel kerülhetünk a lelkükhöz!?

PKA

Megosztom|

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének!

<< Vissza

Katolikus Karitász országos adományvonala (500Ft/hívás)