HÍREK

Az egyházmegye több száz karitász önkéntesével telt meg szombaton reggel a Barátok temploma. Miklós püspök atya a szentmise homíliájában arra tanított, hogy ne csak azokkal törődjünk, akik szeretnek bennünket. Szolgálatunkkal Krisztust kell megjelenítenünk.

A szentmisét követően a Galamb utcai oktatóközpont zsúfolásig megtelt előadó termében folytatódott a lelkinap. A Váci Egyházmegyei Karitász 2016. december 1-jétől megbízott igazgatója – Fieszl András röviden beszámolt a 2016-os évről, majd Püspök atya lelkigyakorlatos beszédében lelkesítette az egyházmegye szeretetszolgálatban tevékenykedőket:

A madáretetés felelősségéhez hasonlítva magyarázta a „Karolj fel egy családot!” elnevezésű kezdeményezését. Olyan nagy öröm segíteni, de azt is tartsuk szem előtt, hogy folyamatos segítségnyújtásra van szükség. Ha elkezdünk támogatni egy családot, akkor ne hagyjuk abba. A Karitász szolgálat legyen figyelmes, elkötelezett jóság, mert Isten szeret és sürget bennünket a jó megtételére. Törődnünk kell egymással. Az irgalmasság évében figyelhettük meg jól, hogy csak úgy tudjuk képviselni az Isten irgalmas szeretetét, ha mi magunk is megértettük és megtapasztalhattuk Isten gondoskodását.

Többször hangsúlyozta már Püspök Atya, hogy egyikünk sem választhatta meg, hogy hová születik. Beleszülettünk egy családba, egy élethelyzetbe, amit nem mi választottunk. Egyedül Isten választhatta meg, hogy hová szülessen és ez kiszolgáltatottság volt. Azonosult a leghátrányosabb helyzetűekkel a születésénél és halálakor ártatlanul szenvedett kínhalált.

Egy példát említett egy kézművesről, aki feszületeket készített. A kegytárgy kereskedőknél csodálkozunk, hogy milyen szép művészi munka ez, pedig a készítője a műhelyében egykedvűen, fesztelen képpel ütögette a szögeket a kis keresztekbe.

Amikor mi ránézünk a keresztre, soha nem felejthetjük el, hogy Jézus 3 órát szenvedett, vergődött rajta. Ismeri a mi sorsunkat. Saját élethelyzetünket lássuk Jézus fényében. Minket is arra hív, hogy segítsünk annak, akinek szüksége van egy jó szóra, bátorító ölelésre.

Jézus örökségül hagyta nekünk a szentmisét. Ne engedjük, hogy megszokottá váljék számunkra. Minden alkalommal próbáljuk átélni – legyen egy kézzelfogható kapcsolatunk Jézussal, aki magához gyűjt és újjáteremt bennünket.

Legyen a célunk: Aki titeket lát, Jézust lássa bennetek! Belső indítással tudjuk Isten szeretetével a tanúi lenni.

A továbbiakban Püspök Atya 3 könyvre hívta fel a figyelmet, amely a mindennapi karitásztevékenységünk végzéséhez nyújt iránymutatást:

Az 1. könyv: XVI. Benedek pápa Deus Caritas Est című enciklikája a keresztény szeretetről. Az enciklika 25. pontja szól a szeretetszolgálatról, mint az egyház feladatáról.

Idézte az alábbi 3-as küldetést: „Az Egyház lényege hármas feladatban mutatkozik meg: Isten Igéjének hirdetése, a szentségek ünneplése és a szeretet szolgálata. E három feladat kölcsönösen föltételezi egymást, és nem szakíthatók el egymástól. A szeretetszolgálat az Egyház számára nem valamiféle jótékonyság, amit másokra is rá lehetne bízni, hanem a lényegéhez tartozik, tulajdon lényegének mellőzhetetlen kifejezése.”

Amit sokszor vádként szoktak felhozni ellenünk: mi, akik keresztényeknek valljuk magunkat ugyanolyanok vagyunk, mint mások. Mitől vagyunk többek?  Ha ez igaz, akkor tragédia.

Tetteitekkel magasztaljátok Istent! Arról ismerjenek meg benneteket, hogy szeretitek egymást.

Legyünk tudatában annak, hogy a szentmisében találkozhatunk a Szeretet Forrásával és ennek az átélt szeretetnek a tüzével tudjunk továbbmenni.

Püspök atya rámutatott az Apostolok cselekedeteiben megírt Jeruzsálemi egyház első életmegnyilvánulásairól. Az első pünkösd után házanként jöttek össze és SZERETETBEN életek. Mindenüket odahozták, hogy gondoskodjanak a szegényekről.

„Szegények mindig lesznek köztetek.” – olyan fontos erre gondolni, hogy a segítő szeretet nem erőltetett. Hogyan néz ki a XXI. században a szegények és a gazdagok helyzete a világban. Ferenc pápa sokszor hangsúlyozza a globalizáció következményeit. Érezhető, hogy nem kiegyenlítődik, hanem inkább még egyre mélyül a szakadék szegények és gazdagok között.

Ha az internet világában tájékozódhatunk a világ leggazdagabb országainak sorrendjéről. Talán Norvégia szerepel az 1. helyen és Magyarország az 50-60. helyen van a sok száz ország között. 7 és fél milliárdnyian vagyunk a földön, ebből Európa kb. 500 millió. Ha ezt nézzük, akkor benne vagyunk a leggazdagabb 1 milliárdban!

Ehhez képest döbbenetes, hogy a legpesszimistább országok listáján dobogós helyünk van. Pedig mennyi mindenünk megvan.

A 2. könyv Ferenc pápa – Az evangélium öröme, amelyben azt írja: minden keresztény ember és közösség Isten eszköze legyen a szegények falszabadításában. Tanulékonynak és figyelmesnek kell lennünk a szegények kiáltásainak meghallására.

Ha süketek vagyunk erre, akkor kirekesztődünk az Atya akaratából és tervéből. Erre vagyunk hivatva, hogy meghalljuk a szegények kiáltásait. Hogyan marad meg Isten szeretete abban, akinek bár bőven van földi java – elzárja szeretetét embertárs elől?

Keresztény felelősséggel nekünk kell példát adnunk erre.

A 3. könyv – Ferenc pápa: Az irgalmasság arca című bullája, amellyel meghirdette az irgalmasság rendkívüli szent évét. Jézus Krisztusban jelenik meg az Isten arca. Jézus arcán a jóságnak, a szeretetnek, az együttérzésnek a vonásait látjuk.

Jézus magára vonatkoztatja: „Az Úr lelke van rajtam…”

Tavaly a Krakkói ifjúsági találkozón egy érdekes kisfilmet mutattak be. Egy nagy kivetítőn az Irgalmas Jézus arcképe volt látható. Aztán egy kéz mintha homokot szórt volna – kirajzolódott belőle egy kereszt, majd Teréz anya, II. János Pál pápa képe és egyre több szent arcképe. Ezekből a képekből egyre több jelent meg a kivetítőn – végül ezekből a kis képekből végül összeállt egy Fájdalmas Krisztus arc.

Amikor mi a szeretet szolgálatot vállaljuk, akkor a mi arcunkkal az Irgalmas Jézus arcát rajzoljuk. Mi vagyunk az ő apostolai, akiken keresztül eljut az üzenet. Ez által leszünk reményt adók, iránymutatók.

Az időtöket odaáldozzátok és próbáljátok enyhíteni az emberek fájdalmát. Néha megkérdezik tőlünk: Miért vagy te ilyen jó hozzám?

Így jön hozzánk az emberek szeretete, amely válasz arra, amit mi képviselünk.

A legelkényeztetettebb népek egyikéhez tartozunk, de itt is megtapasztaljuk a rászorulók jelenlétét. Ne áltassátok magatokat! Nem a délutáni teázgatásnál fogtok rátalálni a szegényekre. Menjetek ki oda, ahol megtaláljátok őket. A tanyákra, a városok perifériáira, mert ott várnak benneteket. Ajtót kell nyitni – vinni feléjük az Isten szeretetét.

A következő előadásban - a Váci Egyházmegyei Karitász irodavezetője – Palánkiné Kiss Andrea - a Katolikus Egyház segélyszervezetének működéséről a váci egyházmegyében; valamint a karitászcsoportokkal való szorosabb együttműködés lehetőségeiről beszélt.

A lelkinap délutánján még dr. Sztankó Attila zebegényi plébános osztotta meg gondolatait.

Elmondta, hogy Kárpátaljáról származik, ezért személyes tapasztalatai vannak a szegénységről. Az a tapasztalata, hogy azok tudnak leginkább segíteni, akik maguk is nagyon szegények. Döbbenetes, hogy Kárpátalján jelenleg 15.000 Ft az az összeg, amiből havonta meg kell élniük. Ez csak úgy lehetséges, hogy mindenki segít a másiknak.

Gondolkodjunk el arról, hogyan gyógyít Jézus és mit tesznek a jelenlévő emberek annak érdekében a beteg gyógyulásáért. A körülállók nem tudják meggyógyítani, de Jézushoz el tudják vinni és még a ház tetejét is kibontják, hogy eljuttassák a Gyógyítóhoz.

Tehát minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a segítségkérők érdekében.

A szegénységgel és a nyomorral a végletekig találkozunk, de Isten szeretetből – ingyenesen kínálja az örök életet.

Nekünk van magántulajdonunk, egyelőre még kevéssé érezhető a bevándorlás problémája. Megfelelő indok nélkül is indulat jön tör előre bennünk – minek jönnek ide. Keresztényként azonban nem lehetünk haragosak.

A tulajdonunkhoz nagyon tudunk ragaszkodni és valljuk be, sokszor még harácsolunk is. Miért? Idősebb embereknél tapasztalható leginkább, hogy évtizedek alatt rengeteg holmit gyűjtögetnek össze. Ehhez aztán a végsőkig ragaszkodnak.

Amikor észreveszünk egy gondot – gondoljuk át, nekünk mennyi van és nekik most szüksége lenne arra a dologra.

Én nem vagyok Isten terméke, esete. Egyedülálló vagyok előtte. Hétköznapi életünkben odaadni a feleslegemet? Hol vagyok a szegény asszony két fillérjéhez képest.

Ha életszentségünk nem múlja felül a farizeusokét, akkor mit tettünk? El kell indulni a Krisztusi út felé. Ne ragaszkodjunk mindenáron a javainkhoz! Nagy rajtunk a nyomás és elvisz bennünket a világ. Beleveszünk ebbe a világba, ezért nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi viszi el a gondolkodásunkat. Nem lehet csupán megszokottság, hogy Isten az életünkben van.

„Törd meg kenyeredet az éhezőnek!”

Bizalom és ráhagyatkozás – „az ember fiának nincs hol lehajtania a fejét”. Jézus az ő sorsukkal is azonosult. Meg kell tanítanunk őket dolgozni, de nem helyettünk és kizsákmányolva őket.

Elvárhatjuk-e, ha valaki hozzák érkezik, hogy kitárjuk a karunk. Akinek nincs tető a feje felett – abban lássuk meg: ő az Úr Jézus, mert az Emberfia annak jelképe, milyen szegény az Isten. Csak a szeretete van.

Ha általam meg van bélyegezve, azzal megsérül. Csak aki felvállalja a meghalást – az támad fel és éled újjá. Ahol valaki meghal, ott minden másképp kezd működni.

Sajnos képesek vagyunk nem gondolkodva meggyűlölni egymást. Egy aleppói templomot leromboltak. Az együtt élő keresztények és muszlimok családtagjaikat, gyermekeiket vesztették el. Aztán elgondolkodtak és összefogva újjáépítették a templomot.

A lelkinapon sok bíztatást, lelkesítő gondolatot kaptunk, amellyel felvértezve újult erővel tudjuk folytatni szolgálatunkat.