HÍREK

A szentmisét követően a Galamb utcai oktatási központban Bábel Balázs érsek az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről tartott előadást; majd szerény ebédet követően Jelenits István – Széchenyi díjas piarista szerzetes, teológus, író- tartott előadást a szegénység lélektanáról.

Az Érsek atya az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiből főként a lelki cselekedetek felé fordította a figyelmet. Bevezetőjében arról beszélt, hogyan alakult ki lassanként az egyházban az irgalmasság, majd Jézus példabeszédein keresztül mutatta be az irgalmasság lényegét.

Az irgalmasság lelki cselekedetei közül közelgő aktualitásként az élőkért és holtakért való imádságot és a szomorúak vigasztalását emelte ki:

Az egyház kincstára az imádság; a vallásosság legősibb formája. A pogányságban is fellelhető a kérő imádság, nem a kereszténység sajátsága – de mi egy többletet kaptunk Jézustól, mert ő főpapként imádkozik értünk.

Feltette a kérdést: Szoktunk-e imádkozni a ránk bízottakért? A papi zsolozsma a népért felajánlott ima. Jézus főpapi imájában látjuk, hogy ő mindenkiért imádkozott. Így alakult ki lassanként az egyházban az élőkért való imádság. A hozzátartozóinkért való imádság a legfontosabb és a leghatékonyabb minden eddig kitalált és alkalmazott pedagógiai eszköz mellett.

A holtakért való imádság, amely Szentírási alapokon nyugszik; a zsidóságtól vettük át. Nem volt egyértelmű felszólítás, hogy üdvös dolog imádkozni az elhunytakért. Kezdetben nem hittek az üdvösségben, ha gazdag volt a termése, akkor megáldotta az Isten, ha nem sikerült, akkor meg elhagyta az Isten. Lassanként azonban kialakult a túlvilágban való hit; majd az a meggyőződés, hogy kell lennie örök életnek.

Halottak napja környékén tapasztaljuk, hogy halottak napján már alig vannak a temetőben bazár jellege lesz az ünnepnek. Társadalmi szokásoknak teszünk eleget, pedig az eredeti jellege, hogy menjünk és imádkozzunk a halottakért. A gyertya Krisztus szimbólum. Ma már sokan nem tudják miért tesznek gyertyát. Aki gyertyát gyújt, az a feltámadt Krisztusban hisz. „Én vagyok a világ világossága” A búcsú egy minősített formája a bűnbocsánatnak. Nincs már időkorlát, mert az örökkévalóságban már megszűnt – így válik elhunyt szeretteink javára az irgalmasságnak ez a lelki cselekedete.

Szorosan kapcsolódik a holtakért való imádsághoz a szomorúak vigasztalása. Karitászosként törekednünk kell arra, hogy a szomorúak vigasztalásából kivegyük a részünket. Jézus nagy együttérzéssel, empátiával fordult az emberek felé és maga is megtapasztalta a szomorúságot az Olajfák hegyén. Ismerte ezt a lelki állapotot.

Felvázolta, hogy van világnak tetsző szomorúság és Istennek tetsző szomorúság. Az első önmagunk körül forog, erre jó példája a gazdag ifjú története. Szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Ez a világ szomorúsága, mert az anyagi értékek az elsők.

A másodikban valamiképpen mindig benne van a másik ember. Bíztatott, hogy próbáljunk úgy vigasztalni, hogy érezze mellette vagyunk, még ha nem is tudunk érte semmit tenni.. A mi vigasztalásunkban annak kell benne lennie, hogy általunk segít az Isten megvigasztalni bennünket. Azért imádkozunk, hogy tudja elviselni a szenvedéseit és megértse: nem ez a végső állomás, mert van üdvösség és örök élet.

Szerény ebédet követően Jelenits István – Széchenyi díjas piarista szerzetes, teológus, író- tartott érdekes előadást a szegénység lélektanáról.

Gondolatébresztőként mondta, hogy a szegénység olyan ténye az emberi létnek, amelyből sok lelkiismereti meggondolásunk fakad. A javak elosztásán keresztül a nevelésig – az emberi élet jelentős kérdése. Mindig jelen volt a világban a szegénység és a gazdagság.

A mai világban leginkább az tapasztalható, hogy a szegényeket költekezésre csábítják és mindenükből kifosztják őket. Ahhoz, hogy egy szűk réteg meggazdagodjon, ahhoz sokaknak kell elszegényednie. Felhívta a figyelmet, hogy ez bűn, mert az Isten a szegények mellett áll.

Mértéktudással kell a földi javakkal gazdálkodni. Mértékletesség kell az ösztöneinkben a mértéktelenség ellen.

Ugyanakkor a gazdagság és a szegénység relatív fogalom – a gazdagodás ára az elszegényedés; illetve sokszor egy szegény ember ma gazdagabb, mint régen egy király volt.

Megemlített egy középső réteget, amely nem él a nélkülözés veszélyében, őket jómódúnak mondhatjuk. A gazdag bővében van a javaknak, de mégis többet akar. Valahol a kettő között vannak a jómódúak. Szüntelenül fenyegeti ezeket az elszegényedés és a mértéktelen meggazdagodás is. A világnak az is érdekes tulajdonsága, hogy ezek az árnyalatok mindig benne voltak: a szegények között is voltak még szegényebbek – pl. koldusok, akik mások alamizsnájára szorultak, de lehet, hogy gazdagabbak lelkileg, mert alázattal fogadják, viselik a szegénység viszontagságait.

Lelki értékeket mozgósít, amely lehet tisztább, mint a gazdagok világa. Több elégedett szegény van, mint elégedett gazdag. Aki a szegénységbe beleszületik és megtapasztalja gyermekkorában, az később is tanul belőle. Idézett Ilyén Gyula – Puszták népe c. művéből, amelyben az író saját gyermekkora világát mutatja be. A szegénységben eltöltött időt, amelyért nagyon hálás és szeretné ha a gyarapodás, a gazdagodás nem irtaná ki ezt a lelkületet, mert a gazdagság önzővé tesz.

Különbség van a városi és a vidéki szegénység között. A városi legtöbbször olyan sivár, hogy legtöbbször alkoholizmushoz vezet, a vidékiben viszont megvolt a nagylelkűség.

Manapság már a pénz világában élünk. Nemcsak javakról, tárgyakról van már szó, amikor vagyonról beszélünk. Olyan eszköz, amelyet bármikor, bárhol költhetünk, de gyűlöletet szül és embertelenné lesz, ha gyűlik és nem kapcsolódik vissza a társadalomba és nem érez felelősséget a gazdag a másik iránt. Ezért figyelmeztetni kell erkölcsileg a gazdagokat, hogy ne csak magukkal törődjenek. Ebben egy segítő szervezet a Karitász, annak figyelmességével.

Jézus Krisztus nagyon érdekesen állt meg ebben a világban és figyelmeztetett arra, hogy milyen nagy veszélyei vannak a gazdagságnak. Érezniük kell, hogy k valamilyen módon elkötelezettjei a többieknek és ne éljenek vissza azzal, hogy munkát adhatnak az embereknek; ne szorítsák le annyira a bérüket, hogy ellehetetlenítsék őket. Ennek tudatában kell élniük a gazdagoknak és bánni a vagyonunkkal, mert Isten előtt is felelősséggel tartoznak.

A gazdag ifjú történetével példázta, hogy aki nem tud lemondani a megszokott életéről, az nem tud bejutni az Isten országába. Mert a szegény a kiszolgáltatottságában közelebb lehet Istenhez. A gazdag ember figyelmét elveszik a körülötte lévő dolgok. Akiknek kevesebb van fogékonyabbak a szeretetre és a figyelmességre. Jobban megéli, mennyire rá van utalva a másikra és ez által Istenre. Így jutunk el oda, hogy ha Istenre tudunk figyelni, akkor meggazdagodhatunk, mert nem veszítjük el a mértéket a javak használatában és nem térünk le az Isten útjáról. Így értjük meg, hogy ez a világ csak ideiglenes otthonunk, az örök otthonunk az Istennél kell legyen. Egy közös jóra kell törekednünk a szeretetkapcsolatokra építve, mert odaát nem azzal kell elszámolnunk, hogyan gyarapítottuk itt a vagyonunkat.

A mai fogyasztói társadalomban mohóságot akarnak ébreszteni, nekünk pedig ezzel kell felvennünk a harcot a nevelésben is. Az emberségben való gazdagodás és a másokon való segítség az örömöt is átéli. A gyermekeket tanítsuk meg ara, hogy átérezze a másik baját. Egymást a gondjaikban segítsük, ne a vagyonszerzést segítsük.

Befejezésül Jelenits Atya így biztatta a hallgatóságot:

Reménykedve és nem elzárkózva kell a javakkal bánni, Istenhez, egyházhoz kapcsolódó életünkkel példát mutatva, hogy ne csak a magunk boldogulásán fáradozzunk. Megbecsülve azt, amink van, nem félelmet nevelni a gyermekbe a másik iránt. Ebben segít az irodalom, a biblia, a többi emberrel való együttlét. Magától nem megy, de őszintén, okosan egymással szót értve akarjuk az Isten akaratát a világba vinni.