HÍREK

Ott azt olvassuk, hogy a föld és az ég megteremtése után az Úristen „megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét; így lett az ember élőlénnyé” (2,7). Ő a teremtés koronája, de valami hiányzik. Isten azután egy gyönyörű kertbe helyezi az embert, hogy gondozza és őrizze azt (vö. 2,15).

A Szentlélek, aki az egész Szentírást sugalmazta, egy rövid időre felvillantja az asszony nélküli, hiányt szenvedő, egyedül élő férfi képét. Megsejteti velünk, mit gondol, mit érez Isten, aki nézi és figyeli a magányos Ádámot a kertben: szabad, uralkodik…, de egyedül van. És látja Isten, hogy ez „nem jó”: hiányzik neki a közösség, nem teljes az élete. Így „nem jó” – mondja Isten, és hozzáteszi: „segítőtársat akarok neki készíteni, aki hozzá illő” (2,18).

Akkor Isten az ember elé vezeti az összes állatot; az ember mindegyiknek nevet ad – ez a kép újfent azt fejezi ki, hogy az ember uralmat kapott a teremtés felett –, de az állatok között nem talál magához hasonlót. Az ember továbbra is magányos. Végezetül, amikor Isten eléje vezeti az asszonyt, az ember ujjongva ismeri fel, hogy ez a teremtmény – és csak ez – az ő része: „csont a csontomból, hús a húsomból” (2,23). Végre megjelenik a szembenállás, megjelenik a kölcsönösség. Ha valaki – csak példaképpen mondom, hogy jobban érthető legyen – szeretne kezet fogni valakivel, kell, hogy valaki szemben álljon vele; ha kinyújtom a kezem, és nincs velem szemben senki, akkor nem tudok kezet fogni, hiányzik a kölcsönösség. Ilyen volt a férfi, hiányzott neki valami ahhoz, hogy az élete teljes legyen, nem volt benne kölcsönösség.

A nő nem a férfi „viszontválasza”, hanem közvetlenül Isten teremtő mozdulatából származik. A „borda” képe egyáltalán nem az alacsonyrendűséget vagy alárendeltséget fejezi ki, épp ellenkezőleg: a férfi és a nő egylényegűek, kiegészítik egymást, és kölcsönösség van közöttük. Az a tény – szintén a szentírási példázat szerint –, hogy Isten a nőt akkor alkotja meg, amikor a férfi alszik, épp azt emeli ki, hogy a nő semmiképpen sem a férfi teremtménye, hanem Istené. De másvalamit is sugall: ahhoz, hogy a férfi megtalálja a nőt – mondhatni, hogy megtalálja a szerelmet a nőben –, előbb meg kell álmodnia, aztán majd meg is találja.

Istennek nagy, közvetlen és teljes a bizalma a férfiban és a nőben, akikre rábízza a földet. Megbízik bennük. Igen ám, de a gonosz elülteti elméjükbe a gyanút, a hitetlenséget, a bizalmatlanságot. Végül pedig bekövetkezik az engedetlenség az őket védő paranccsal szemben. Erőt vesz rajtuk a mindenhatóság őrülete, amely mindent beszennyez, és tönkreteszi az összhangot. Mi is – mindannyian – milyen sokszor érezzük ezt magunkban!

A bűn bizalmatlanságot és megosztást kelt a férfi és a nő között. Kapcsolatukat megterheli az erőfölénnyel való visszaélésnek, a másik lekezelésének, hamis rászedésének és megalázó megnyomorításának ezernyi formája, sokszor a legdrámaibb és legerőszakosabb módon. A történelemben látjuk ennek nyomait. Gondoljunk csak a patriarkális társadalmak negatív túlzásaira. Gondoljunk csak a férfiuralom sokféle megnyilvánulási formájára, amely a nőt másodrangú lényként kezelte. Gondoljunk csak a női test tárgyként és kereskedelmi cikként való kezelésére a média mai világában. De gondolhatunk arra is, mennyire terjed manapság a bizalmatlanság, a szkepticizmus, sőt az ellenségesség – főként a nők érzékelhető lenézéséből eredően – a férfi és a nő közötti olyan életszövetséggel szemben, amely képes elmélyíteni kapcsolatuk bensőségességét és megvédeni különbözőségük méltóságát.

Ha nem támad ismét rokonszenv ezen életszövetség iránt, amely képes megvédeni a jövő nemzedékeket a bizalmatlanságtól és közömbösségtől, akkor a gyermekek a házassági szövetség gyökereitől megfosztva jönnek a világra már az anyaméhtől fogva. A férfi és a nő közötti stabil és az élet továbbadására irányuló életszövetség társadalmi leértékelése nyilvánvalóan mindenki számára veszteséget jelent. Ismét megbecsülést kell szereznünk a házasságnak és a családnak! A Szentírás egy nagyon szép dolgot mond: a férfi rátalál a nőre, találkoznak, de ahhoz, hogy teljesen rátaláljon, valamit el kell hagynia. Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, hogy a feleségével legyen! Milyen szép! Ez azt jelenti, hogy új útra kell lépnie. A férfi egészen a nőé, a nő pedig egészen a férfié.

A mai körülmények között a férfi és a nő közötti életszövetség védelmezése – még ha bűnösök és sérültek, zavartak és megalázottak, reményvesztettek és bizonytalanok is ők – komoly és lelkesítő feladat számunkra, hívők számára. A teremtésről és a bűnbeesésről szóló szentírási elbeszélés – a végén – ennek gyönyörű képét tárja elénk: „Az Úristen bőrből ruhát készített a férfinak és feleségének, és felöltöztette őket” (3,21). Álmélkodva szemléljük, milyen gyengéd szeretetről tanúskodik ez a kép a bűnös emberpár iránt: ez Isten gyengédsége a férfi és a nő iránt! Isten atyaként védelmezi az emberpárt. Maga Isten viseli gondját az embernek, őrzi kezének mesterművét.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóosztály

Fotó: News.va

Videó: Bonum Televízió

Magyar Kurír