HÍREK

Fieszl Csaba röviden bemutatkozott és kérte a karitászcsoportokat a további együttműködésre, valamint bemutatta helyettesét dr. Bölönyi-Horváth Lászlót.

Az első lelkigyakorlatos beszédet Varga Sándor újlengyeli plébános tartotta, amelyben a mindennapi karitászmunka nehézségeit taglalta. Kiemelte a karitász munka során is fontos, hogy lelkileg is feltöltődjenek az önkéntesek, az evangélium átelmélkedése erőt ad a segítő munkához, ami sokszor nem könnyű feladat, viszont Istentől kapott küldetés.

Ebédre a Galamb utcai oktatási központba vártuk a résztvevőket egy szerény egytál ételre és a karitászosok által hozott finomabbnál finomabb süteményekre.

Délután - 14 órakor a Barátok templomában folytatódott a lelkigyakorlat Urr Zsolt Ipoly atyával -  "Mi jót tegyek?" (Mt 19,16) címmel.

Ipoly atya köszöntője után azzal vezette be beszédét, hogy a karitász munka sok lelki energiát emészt fel. Ezért időnként kell töltekezni, hallgatni, hogy utána a közösséget egészséges lélekkel tudjuk szolgálni.

Elmondta, hogy abban az egyházközségben, ahol jelenleg szolgálatot teljesít, még nincs karitászcsoport, de véleménye szerint a karitász nélküli egyházközség olyan, mint az alkoholmentes sör…       van, de minek.  : )

Kiindulásként egy szentírási szakaszt emelt ki Máté evangéliumából: „Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő így válaszolt neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” (Mt 19, 16-20)

Majd így folytatta:

Plébánosként a közösségemnek és az egyháznak tovább kell ezt adni. Ha van egy hatékony és szolgálatkész közösség, akik Isten szeretetével közelítenek a körülöttük lévő környezethez – az tanúságtétel tud lenni a mindennapokban. Mi is feltesszük a kérdést: Mi jót tegyek? Tehetek-e jót? Mi az, amit meg tudunk tenni. Olyan sok mindenben láthatjuk meg, hol lehet jót tenni.  Csak egy van, aki jó.

Azokat nagyon kell szeretnünk, akik magukon túllépve - szeretnének jót tenni. Mi az, amit meg tudunk tenni? A nagyobb jó nem más, mint az Isten.

Olyan szép a nagyszombati szertartásban, amikor a húsvéti gyertyáról gyújtjuk meg a gyertyákat. Karitatív szolgálatunk is ilyen, a középpontja nem más, mint Isten - a maga szeretetével.

Szent Pál Efezusi levél 4,4. Mindannyiunknak van valamilyen karizmája, ami értékessé teszi. A közösségekben karizmák vannak. Ki-ki amit szeret tenni, azzal gazdagítson. Biztosan mindenki látta már azt a 3 majom figurát – nem hall, nem lát, nem beszél. Nekünk ezt el kell felejteni. Nekünk látni és hallani kell a körülöttünk lévők üzenetét és azt, hogy mások is vállalják a szolgálatot.

A karitász egy Istenre irányuló, közösségi szolgálat, ahol a legjobb arcomat tudom megmutatni, ahol a legjobb tudásommal tudom szolgálni Istent az egyház szívében.

Hogyan éljük mi meg ezeket a szolgálatokat és kapcsolatokat? Erre vonatkozóan 5 pontot kell megvizsgálni, amire oda kell figyelni a lelki személyességgel kapcsolatban:

A középpont, hogy vagyok én az Isten mellett? Megismertem a szeretetet?

Aki szolgáló munkát végez, az nagyon hamar kiég. Az éjszaka után azonban mindig jön a feltámadás.

Az 1. pont: Az Isten.

Ha felütjük a Szentírást sok mindent megtudhatunk róla,de másképpen is megfogalmazhatjuk: Mit jelent az életemben az Isten. Jele az életem útjának; mindig minden körülmény között fel kell fedeznem meg kell látnom, mert utat mutat.  Minden kérdésemre a válasz benne van.

Folyamatosan alakuló felfedezés, mint az emmauszi tanítványokkal – velem is mindig ott van, csak fel kell ismernem. Rákérdez a bennem feszülő kérdésekre vágyakra, mert fontos vagyok számára. Isten szeretet, személyes , figyelmes, megrendítő. Csak Istenben lehet teljes az én életem.  Mit jelent ez az öröm. A válasz megtalálható az Istennél. Húsvéti szakasz – mindenkihez egy kicsit másként kell közeledni. Hogyan tudom meglátni Isten csodálatosan tiszta arcát.

Jézus mindig velem van, rá kell kérdezni. Nagyon személyes és figyelmes. Megrendítően figyelmes.

Mindannyian ismerjük a tékozló fiú történetét. Az Isten bennünket is így kezel. Isten életén csodálkozva felmerül a kérdés – miért ragaszkodom én az Istenhez?

Aki tudatosítja – az tud az Istennel járni. Nem lesz felhőtlen út, tudjuk, de hisszük, hogy ott van mellettünk. Csak Istenben lehet az én életem egy szolgálattal teli élet. Mennyire vesszük komolyan, hogy Isten a végtelen szeretet számunkra. Van-e szép, tiszta, helyes istenképünk? Hogyan kell jót tenni? Felfedezzük, a bennünk lakó Istent. Mi az ami a legértékesebb az életemben? Keressétek mi jót tudunk tenni, szeress és éld meg a szeretet parancsát. Mindig az Istenhez tudunk visszatérni.

A 2.pont: az ÉN.

Beszéljünk arról; mi kik vagyunk. Ne az én-t nézzük. Ahhoz, hogy az Istennel való szolgálatom rendben legyen, magammal is rendben kell lennem. Nem lesz jó ha, pótcselekvésként próbálunk jót tenni. Nagyon meg kell határozni az ÉN-t.

Nem szeretem, ha mások sokat foglalkoznak velem, de én szeretek önmagammal foglalkozni.

Sokat foglalkozom magammal, de merem-e vállalni a szembesítést önmagammal.

Amikor nem jól működnek a dolgok; ami eltaszít az Istentől. Rossz felé sodor. Szembenézni önmagunkkal, azokkal a tulajdonságaimmal, hiányosságaimmal, amelyek másokat is távol tartanak tőlem. Minden attól függ, hogy tudom-e magam helyesen szeretni, önmagamra igent mondani, hogy mások felé is tudjunk fordulni; erőt tudjunk meríteni. Az életem Isten szeretetéből fakad, aki magán hordozza Isten vonásait.

Nézz szeretettel magadra is, amikor elindulsz a szolgálatra. Aki körülötted van érezze, hogy életkedved és bátorságod van. Tegyünk többet a környezetünkért! Ebben a csodálatos kapcsolatban megtalálni - az felemelő érzés. Mások tekintetében felfedezni Istent és önmagát. (Martin Lönnebó)

Kérdések: Miben és kiben tudom igazán szabadnak érezni önmagamat? Valami értékeset, szépet találni, ami erősít. Erről nem beszélni, hanem élni kell.

3. pont: A szeretet

Így amit megtapasztalhatunk – a szeretet, de ami miatt sokszor össze is tudunk törni. Nem az én hősies döntésemből fakad. Felismerem, hogy Isten irgalmára szomjazom. Isten előbb szeretett engem; életét adta értem.

A szeretetben benne van a teljes egyesülés Istennel és az önátadás kiszolgáltatottsága. Megértve a szeretetet tovább akarja adni. Az a kincs, ami csak akkor kamatozik, ha továbbadjuk. Saját ürességemből merítek, amikor elfogadom, hogy szomjazom a szeretetre, Istenre. Hogy mások szeretetére szabad legyek el kell tudnom fogadni azokat, akiket szolgálok és megpróbálok minden körülmények között szeretni. Ha a szeretetszolgálatot, mint egy eszményt valósítom meg, akkor minden lehet belőle…  de ha hiányzik a legfontosabb; a malter, ami összeköt, akkor csak tettek nélküli jócselekedet lesz.

Hitem fokmérője, ha Jézus szemével tudom nézni az életemet. Jézus ott van ebben a szolgálatban, a szavaimban, a cselekedeteimben. El tudom-e azokat fogadni akiket szolgálok?

Jézus sorsközösséget is jelent; közösséget - a kitaszítottakat is magához ölelő, keresztre feszülő szeretettel.

4. pont: Éjszaka

Éjszaka – a lélek sötét éjszakájáról sokat elmélkednek; hozzá tartozik az életünkhöz. Azt is észrevesszük, hogy nem vagyunk önmagunk. Ha úgy érzem, hogy már csak én dolgozom a többiek nem – ekkor kezdődik a gond. Ha ez már nem szolgálja a közösséget, akkor kicsit ki kell állni, hogy kitisztuljunk. Csak a körülöttünk élők nyűgjét látom. Önmagunk rendbe szedésével tegyünk jót a karitásznak.

Környezetünknek nagy szeretettel kell felé fordulni, mert már mindenét odaadta a szolgálatban. Nem kapjuk vissza a környezetünktől, hogy megtermékenyítő módon legyünk ott. Kérni kell Istentől, hogy szabadítson ki. A kiégés a szeretetszolgálatunk legnagyobb sebe. Aki Istent adja magán keresztül -eljut erre a pontra. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, ki Isten, és ki vagyok én.

5.pont: A Feltámadás

Gyónásban oda kell tenni Isten színe elé. Isten a fájdalmainkból erőt tud fakasztani és megtapasztalom Isten személyes szeretetét. Mire jó ez? Minden mélypont után jön egy új szakasz: Krisztus meghalt, de feltámadt.

Egy önzetlen szolgálatban tegyük oda Istennek. Isten jól értelmezett szeretete az életre hív, sebeimből csodák fakadhatnak. Isten érintésére megtapasztalom, hogy életre kelt; sugárzom Isten örömét. Az utolsó szó soha nem a halálé. Isten jól értelmezett szeretete megújít. A szeretet nagyobb szeretetre ösztönöz. Örömét továbbadni a feladat.

Összegezve:

Mi ad reményt a szolgálatban? Mire hív bennünket az Isten? Tegyük a jót, de ne önmagunkat valósítsuk meg; önmagunkat tegyük helyre. Ha elérkezünk a lelki éjszakába, ki tudjunk emelkedni Isten segítségével, hogy tovább tudjuk adni Istent. Aki magát adja - önmagát adja. Járjak közösségbe.

Minden embernek és szervezetnek fontos, hogy imádkozzunk . Ne merüljön ki a formalitásban. Isten erősítsen, hogy a küldetést tudjuk vállalni.

Ipoly atya végül egy fohásszal zárta beszédét:

Légy velem minden nap!

Tölts be Szentlelkeddel, hogy a Te

szereteted tanújaként szolgáljam

testvéreimet életem útján járva!                                                                                                                                                                                       Amen.

Köszönjük minden karitászosnak, aki el tudott jönni erre az alkalomra és reméljük lelkiekben megerősödve, a további karitászmunkához felvértezve térhettek haza.